Már előző bejegyzésekben megemlítettem, hogy életem első jóga órája olyan erős benyomást hagyott bennem, ami miatt folytattam és mindig visszajártam. Az elején csak heti 1x, majd 2x, végül 3x is eljártam csoportos órákra. Emellett pedig otthon is elkezdtem gyakorolni saját magamtól. Igen, nekem segítség volt az, hogy egész életemben mozogtam. A versenytánc, a Zumba oktatói és a sportoktatói végzettség erős alapot adott ahhoz, hogy magamtól elkezdjek összerakni saját gyakorlásokat. Igazából nem okozott problémát, hogy mi után, milyen gyakorlatot kell betenni, mert nagyon jó embertől tanultam, illetve intuícióból jött.

Ahogy fejlődött a gyakorlásom és egyre magabiztosabbnak éreztem magam a jógában, az ászanákban, mélyebben szerettem volna megérteni. Egy komplexebb szemszögből kívántam megvizsgálni, értelmezni és érezni ezt a frissen szerzett eszközt, tudományt, mozgásformát.

Mindig is érdekelt a lélektan. Az EMBER. Egész korán elkezdtem foglalkozni a halál kérdésével. Nagyon kíváncsi voltam, mi van a Világon túl. Az életen és halálon túl. Mi történik velünk az utolsó lélegzet után? Valóban 1 lehetőségünk van csak itt a Földön? Ha “rosszul” viselkedünk bűnhődni fogunk? Mi, miért alakul úgy egy ember életében…? Miért történik olyan sok rossz, jó emberekkel, és miért könnyű az élete azoknak, akik nem olyan “jól” viselkednek? Nyilván ez általánosítás, de sokszor látunk erre példát. Ki dönt erről? Külső körülmények, vagy mi nekünk van beleszólásunk?

Nagyon sok belső lelki folyamat ment bennem, érzések és gondolatok, már tinédzser koromban is, amit nem tudtam megbeszélni senkivel. Ez arra késztetett az évek alatt, hogy dolgozzak magamon és olyan eszközt találjak, amivel választ és megoldást kapok a bennem működő energetikára. Ami által orvosolhatom a környezetemből érkező, számomra károsnak gondolt és érzett hatásokat.

21 évesen, amikor hazajöttem Angliából ( Au Pairként és idősgondozóként dolgoztam kint), találtam egy végzettségemnek megfelelő (Idegenforgalom) munkát egy kedves kis panzióban. Az éjszakai műszak során volt az embernek ideje olvasni. Emiatt beiratkoztam a könyvtárba, ott bukkantam rá életem egy meghatározó könyvére: Rákos Péter – Égi Jelek.

Egy asztrológiai könyv volt. De nem olyan bulvár lapi: ha te Halak vagy, akkor ne menj ma tejet venni a boltba, mert leejted és szerencsétlen napod lesz, vagy ma neked kedveznek a csillagok és akkor a világon élő összes Halak jegyűnek ugyanaz “jósolható”. Nem, ez annál sokkal mélyebb volt. Ahol az ember feltűnt, mint individuum. Ahol arról kezdtem olvasni, hogy amint kint, úgy bent, ahogy fent, úgy lent.

Hogy mindenki egy különleges, megismételhetetlen létező. Egyszerűen csak azt vettem észre, hogy nincs idő, amikor ezeket a könyveket olvasom. Minden szavát beszippantottam az agyamba. Próbáltam értelmezni, analizálni, szintetizálni, magamévá tenni. Minden könyvet, amit csak tudtam, beszereztem Rákos Pétertől. Találtam más asztrológiai könyveket, forrásokat, de az áltat írt gondolatok álltak hozzám a legközelebb. Végül úgy döntöttem 21 évesen, hogy feljárok Pestre tanulni asztrológiát Rákos Péterhez. 🙂

A Humanisztikus Asztrológia iskolának köszönhetem, hogy korán találkozhattam számomra fontos lélektani és asztrológiai információkkal, amit az anyaságomba és az egyéni jóga óráimba is be tudtam/tudok építeni.

Ezek közül csak párat megemlítek: Eric Berne – Tranzakcióanalízis, Játszmaelmélet; Hamvas Béla – Tabula Smaragdina; Rákos Péter- Humanisztikus Asztrológia, Körkörös Idő, Jegyek És Játszmák, Csillagok Nyelvén.

Rengeteg dolog kezdett letisztulni bennem, hogy mennyi mindent hozunk magunkkal a múltból? Miket vár el a szűk és tág környezet tőlünk, amiket kénytelenek vagyunk felvenni és beállni a játszmába, ahhoz, hogy energiát kapjon a személyiségünk.

De az igazi belső énünktől lehet, hogy nagyon távol áll ez a sok szerep, amit magunkra öltünk, hogy gyerekként és fiatal felnőttként elnyerhessük mások pozitív visszajelzését, vagy akár negatív visszajelzését. Mert ugye a negatív inger is energia, és az ember társas lény, nem bírja ki ingerek nélkül. Így, ha egy lélek azt szokja meg, hogy kiskorában mindig szidalmazzák, bántják, nem biztos, ám nagy valószínűsége van, hogy felnőtt korban is olyan társat, vagy barátokat keres, akik ezt az energiát behozzák az életébe, mert ezt szokta meg. Úgy gondolja, hogy jobb elviselni ezt, mint a semmit.

Azonban, amikor az ember tudatosan kezdi felfogni a körülötte lévő eseményeket, személyeket és önmagát, rájön, hogy valójában ez nem ő, aki most van. Figyeld meg magad, hogy reagálsz? Ahogy láttad. Ahogy el tudtad tanulni. De ez nem te vagy. Az érzések sem te vagy. Az jön és megy, ahogy a reakcióid is.

De akkor ki vagy te?

Ki vagyok én? Mi az állandó? Mikor vagyok jó és szerethető? Mikor vagyok rossz és nem szerethető? Ki mondja meg? A társadalom, a szülők, a pedagógusok, a szomszéd, a város, az ország? Teljesen más az elfogadott Magyarországon, mint Brazíliában, Ausztráliában, Ukrajnában. Ami itt a kedvességedet jelenti és azt hogy jó vagy, az Afrikában lehet a halálodat. Ami itt rossz, lehet máshol az életedet menti meg. Akkor ki jó és rossz? Biztos létezik ez a két fogalom? Vagy csak mi kreáltuk emberek, hogy a világot be tudjuk sorolni és tájékozódni tudjunk?

Amikor megszületett Virág a nagylányom éreztem, hogy én sok mindent másképp szeretnék csinálni, mint a megszokott. Virágot nagyon tudatosan próbáltam és próbálom nevelni. Nyilván első gyermek, ezért nagyobb figyelmet kapott, és nem voltam olyan laza, de ezt leszámítva sok mindenben tudtam, hogy mit szeretnék és mit nem. Annak ellenére, hogy 26 évesen szültem, nem egy véletlen becsúszó baba volt, és mindig is tudtam, hogy egy gyermeket nevelni kell, nem csak világra hozni. Én legalább is így érzem. Nekem szülőként nem az a feladatom, hogy eljátszam a világ legjobbfej anyukáját, aki mindent megcsinál és mindent megad, hogy egy elkényelmesedett, a bőségtől meggyarapodott súlyú királylányt neveljek.

Hanem, hogy megtanítsam az értékekre. Megtanítsam élni, teremteni, alkotni, másokat figyelembe venni. Van, amiben szigorú vagyok. Valamiben meg engedékeny. Amiket leírtam, a saját gondolataim, és az sem biztos, hogy baj, ha valaki úgy csinálja, ahogy én nem akarom, hisz mindenkinek más jön be. De nagyon távol áll tőlem, az a felfogás, hogy megszületik egy baba és úgy mindent ráhagyunk, majd lesz vele valami. Hisz ezek a csöppségek tőlünk tanulnak el mindent.

A gyermekeket nevelni és terelni érdemes, hogy a számukra legideálisabb útra kerülhessenek…

Kicsit elkanyarodtam a témától. 🙂 Amiért ilyen részletesen leírtam, hogy ha tudatosan próbálod nevelni, akkor bizony a környezeted nem biztos, hogy támogat benne. Ha valami működött 100 éve, 50 éve, miért akarsz változtatni rajta? És ehhez sok erő kell. Főleg 26 évesen, nekem sok kellett, hogy ne hagyjam eltéríteni magam az intuíciómtól. Hisz Virág nem hiába hozzám született és nem máshoz, mert tőlem kapja meg azokat a jókat és sajnos rosszakat, amire szüksége van ahhoz, hogy tanulhasson, és megoldhasson dolgokat, amik majd őt előrébb viszik lélektanilag. Na, de emiatt sok konfliktusom volt és szükségem volt valamire, ami tölt és támogat. Ekkor találtam meg a jógát.

Nem mondom, hogy mindenkinek a jóga a megváltás, de nekem AZ.

Móra Ferenc Múzeumban készült a kép. Fotós: Szabó Luca
https://www.facebook.com/szucmomphoto/

Én kipróbáltam a Hellinger féle családállítást, az Asztrológiával átszőtt rendszerállítást, kineziológiát. Rengeteg könyvet olvastam, feljöttek traumák, dolgoztam velük. Már tudtam, hogy kikre vagyok mérges, akik miatt szenvedtem, de egyik sem hozta meg nekem az elengedést.

Tudtam, hogy nem haragudhatok, nem akartam mérges lenni, de nem tudtam nem az lenni.

Jóga közben hangosan lélegzem. Becsukom a szemem és figyelem magam. Felkészülök a gyakorlásra. Ha csoportos órán vagyok, mint gyakorló, figyelem az instrukciókat és magam. Minden belső folyamatot fókuszban tartok. Ha valami jól esik tudatosítom, ha nem esik jól, figyelem miért nem? Folyamatosan jelen vagyok. Nincs jó és rossz. Egyik sem vagyok akkor és ezt érzem is. Csak létezem és áramlok, de nem gondolkozom kívül. Ha bejönne az elmém és elvinne, hogy mennyi az idő, vagy mit kéne még csinálnom otthon, észre veszem és nem engedem tovább. Minél erősebben igyekszem tudatosan létezni abban az állapotban, ami a két gondolat közötti létezés állapota.

Miért nehéz? Mert az elme állandóan kattog: bevág a felső, viszket a cetli, miért néz a másik, én mit gondolok a másikról…

Mi a tudatosság?

Hogy már nem veszel olyan ruhát, ami bevág, vagy zavar a cetlije, mert tudod, hogy neked az nem jó. Vagy kivágod.

Nem foglalkozol azzal, hogy miért néz a másik? Lehet menőnek találja a ruhád, lehet gáznak gondolja. Attól ,mert ő valamilyennek gondol, nem változtat rajtad semmit. Hisz te ugyanaz vagy. Egy idő után pedig már egyből becsukod a szemed a gyakorlás elején és nem azt fogod nézni, hogy ki hogyan viseli magát, vagy, ha nézed is, elfogadod, mert mindenki másképp érzi jól magát.

Nekem a jóga segített megtanulni elengedni dolgokat, személyeket, elvárásokat. Nem világosodtam meg. Mindig jönnek új kihívások, új tanulni valók. Viszont hamarabb jön a megoldás rá. Kevesebb szenvedés, kevesebb nehézség. Ezt mind megtapasztaltam, ezért írom le. Valószínűleg másnak másképp hozott változást, nekem így. De sok embernek hozott megnyugvást, elfogadást az életébe, a visszajelzések alapján.

Én emiatt döntöttem úgy 2016-ban, hogy jelentkezem a Mandala Jóga Szeged Stúdióba, egy Hatha Jóga képzésre. akkor még nem is gondoltam, hogy oktatni fogom. Egyszerűen szerettem volna többet kapni ebből a forrásból és jobban megismerni. A képzés alatt jött a kérdés a Stúdió vezetőjétől, hogy van-e kedvem csatlakozni a csapathoz? Amire persze igent mondtam, és úgy éreztem magam, mintha egy mesében lennék, ahol teljesülnek az álmaim. 🙂
Móra Ferenc Múzeumban készült a kép. Fotós: Szabó Luca
https://www.facebook.com/szucmomphoto/

A következő bejegyzésemben írni fogok a képzésről, és a záró jóga táborról, ami a végén volt, mert nagyon sok élményt adott!

Mindenkinek szép estét kívánok!

Móni